A digitalizáció térnyerésének köszönhetően ma már egyre ritkábban van szükség papíralapú megoldásokra. Zömében interneten olvassuk a híreket, sőt a regények is egyre nagyobb számban fogynak e-könyv formátumban. Ám ezzel együtt egy nyomtató megléte még mindig nagyon hasznos tud lenni a mindennapokban. A hagyományos lehetőségek mellett ugyanakkor érdemes megfontolni egy multifunkciós gép létjogosultságát is, hiszen egy ilyen segítségével a beolvasás és a fénymásolás is egy gombnyomással kivitelezhető.
Ráadásul a Kyocera utángyártott toner pénztárcabarát árának hála a költséghatékonyság sem szenved csorbát. A japán cég évtizedek óta híres a minőségéről, ez pedig nem csupán a régebbi, de a mostani modelljeikre is teljes mértékben igaz. A magas színvonal ellenére a bekerülési költség jellemzően nem nagyobb, mint bármely más márka esetében, a Kyocera utángyártott toner pedig az üzemeltetést teszi még olcsóbbá. Mielőtt határoznánk, mindenképpen érdemes alaposan áttekinteni a kínálatot. A választék ugyanis hatalmas, ám maradéktalanul elégedettek csak akkor leszünk, ha az igényeinknek megfelelő darab mellett tesszük le a voksunkat.
Emiatt elsősorban azt érdemes vizsgálnunk, milyen funkciókat fogunk kihasználni. A Kyocera utángyártott toner segítségével a nyomtatás nem jelent majd komoly kiadást, ám emellett kardinális kérdés, hogy másolásra, szkennelésre, és faxolásra vajon szükségünk van-e. Amennyiben igen, akkor sokkal bölcsebb egy multifunkciós masinát vásárolni. Ez ugyanis nem csak az egyszeri kiadás vonatkozásában szerencsésebb, de a szervizigény tekintetében is. Meghibásodás esetén így csak egyetlen gépet kell javíttatni, ami gyakorta nagy előnyt jelenthet. Természetesen a japán gyártó arra az esetre is tud kiváló alternatívákat, ha kizárólag nyomtatásra használnánk a masinát. Ilyen igény esetén mindenképpen ellenőrizzük, hogy a szóban forgó modellhez elérhető-e Kyocera utángyártott toner.