Laikusként talán nem is gondolnánk, ám nagyobb ipari vállalkozások esetében a legkomolyabb kiadást a munkaerő és az eszközök mellett a tárolás folyamatosságának biztosítása jelenti. Különösképpen igaz ez az olyan nagy kapacitásigénnyel rendelkező ágazatok kapcsán, mint amilyen a mezőgazdaság, vagy épp az állattartás. A fix épületek ugyan hosszú távra megoldást jelenthetnek, ám drágák és a helyhez kötöttségük is akadály lehet.
Ilyenkor egy ipari sátor jelenthet kiváló alternatívát. Ezek a horganyzott acél vázszerkezettel rendelkező tárolók rendkívül strapabírók és jól ellenállnak a külső behatásoknak. A PVC bevonattal ellátott poliészter ponyva takaró a komolyabb viharok ellen is hatékony, ráadásul anyagára az UV-sugárzás sem jelent kockázatot. További hatalmas előnyt jelent, hogy a felállítás nem igényel túl nagy előkészületet. Tudniillik az ipari sátor többféle alapra is felhelyezhető, így az aszfalt, a talaj, vagy épp a tengeri konténer is megfelelő erre a célra. A legnagyobb erősségének ugyanakkor kétségkívül a költséghatékonysága tekinthető.
Míg ugyanis egy téglaépület komoly tervezési és kivitelezési munkálatokat követően készülhet csak el, addig az ipari sátor esetében az egész mindössze pár napot vesz igénybe. A megrendelést követően a szakemberek pontosan felmérik az igényeinket – ennek a folyamatnak természetesen része a helyszíni szemle is -, majd az összegyűjtött információk alapján megkapjuk a számunkra legoptimálisabb ajánlatot. Ezt követheti az ipari sátor leszállítása és összeállítása. Utóbbi nem igényel különösebb szerszámozottságot, vagy speciális gépeket, így szükség esetén a tároló könnyedén átköltöztethető. Ez pedig hatalmas segítséget jelenthet, hiszen nagyobb vállalkozásoknál nem ritka, amikor pár hónap, vagy egy-két év elteltével máshol válik szükségessé a raktározás.