Nagy szakértelemmel rendelkező favágó fakivágást vállal!

A favágás egy olyan terület, amely kapcsán nagyon sok ember azt gondolja, hogy ért hozzá és pontosan tudja, hogy hogyan kell kivitelezni. Ez kisebb fák esetében igaz lehet, azonban egy nagyobb fa kivágásához mindenképp szakember segítségére van szükség!

Favágó fakivágást vállal – Talán furcsán hangzik, hogy egy alapvetően fakivágással rendelkező cég elsődleges a növények megóvása és védelme, azonban ez Huszár Csaba és csapata esetében így van. Abban az esetben, ha lehetséges, akkor a fakivágása helyet gyökerestül emelik ki a fákat és elültetik őket egy új helyre. A szakemberek húsz év tapasztalattal rendelkeznek, így ritka az az eset, amivel még nem találkoztak. A szakértelemnek és a tapasztalatnak köszönhetően biztonságosan vágják ki még az igazán nehéz esetet jelentő fákat is. Ha megtörtént a favágás, nem kell a tuskó miatt aggódni, ugyanis a gép tuskómarás szolgáltatásnak köszönhetően a kivágott fa tuskója is könnyedén eltávolítható. Azért is célszerű eltávolíttatni a tuskó, mert balesetveszélyes lehet. Emellett a szakemberek zöldhulladék elszállítással is foglalkoznak, így a levágott gallyak miatt sem kell aggódnia.

A szakemberek minden egyes fakivágást megelőzően felmérik a fa állapotát, illetve a terepet és szakszerű tanácsadásban részesítik a megrendelőt. Ennek teljesen díjmentes. A szakemberek többféle technikával dolgoznak, attól függően, hogy az adott fa éppen mit kíván meg. A megfelelő technika kiválasztása elsősorban a fa helyzetétől, méreteitől, korától, a lombkorona méretétől és korától, valamint a környezettől függ. Ha fakivágásra van szüksége, akkor mindenképp kérje szakember segítségét! Ha szeretne bővebb információkhoz jutni, illetve elérhetőségre van szüksége, akkor látogasson el a fakivágás-tuskómarás.hu weboldalra!