Egy-egy nevezetes alkalomra mindig olyan meglepetéssel szeretnénk készülni, ami az ünnepelt számára maradandó élményt jelent. Esetenként ez igen egyszerűen megvalósítható – főképp, ha tudjuk, hogy az érintett mire vágyik igazán -, ám gyakorta komoly dilemmát jelent megtalálni a célra legalkalmasabb szuvenírt. Különösképp igaz ez, amikor a tanulmányok lezárását ünnepeljük.
Egy ballagási ajándék esetében ugyanis nem csak azt szeretnénk, ha különleges és megható lenne, amit átadunk, de legalább ilyen fontos az is, hogy emlékezetes legyen a meglepetés. Főleg az érettségi előtt állók kapcsán komoly dilemma ez, hiszen a legtöbb felnőttkorba lépő pénzt szeretne kapni, amin aztán bármit megvehet magának, ami csak eszébe jut. Ám így szinte bizonyosan a feledés homályába vész az alkalom, lévén hónapokkal később már senki nem fog rá emlékezni, a ballagási ajándék mire is lett elköltve. Ezért aztán sokkal célravezetőbb, ha valami élményt, kirándulást adunk, vagy ami a legbiztosabb, maradunk a klasszikus megoldásnál és egy kézzelfogható emléktárggyal tesszük felejthetetlenné az alkalmat.
Szerencsére ma már óriási választék áll a rendelkezésünkre, így még akkor is könnyedén sikerrel járhatunk, ha egyáltalán nincs elképzelésünk a ballagási ajándék típusát illetően. Ilyenkor érdemes szem előtt tartani, hogy a klasszikus megoldások nem véletlenül váltak olyannyira népszerűvé az elmúlt évtizedekben. Egy elegáns karóra, vagy épp egy nívós tollkészlet mindig kiváló ballagási ajándék, főképp, ha azt teljesen egyedivé varázsoljuk. Ez pedig könnyedén megvalósítható, hiszen ezek a tárgyak szinte kivétel nélkül gravíroztathatóak. A leginkább célravezető, ha ilyenkor csak a nevet, illetve a dátumot feliratoztatjuk, ez ugyanis még nem foglal túl sok helyet a felületen, ám maradandó emléket jelent.